Sziasztok!
Ma reggel olyan vidáman és energikusan keltem ki az ágyból, hogy úgy éreztem most vagy soha, meg kell írnom nektek ezt a bejegyzést!
Arról lesz szó, hogy mi van akkor, ha úgy érzed mindent beleadsz és még sem mozdul meg a mérlegen az a bizonyos szám? És mi van akkor, ha ez több héten keresztül is akár húzódik? Hát azt kell mondanom, hogy semmi, de tényleg semmi. Engem is elkeserített ez sokszor, a heti mérés után napokig bánkódtam emiatt, teljesen demotivált lettem és néha már közel álltam ahhoz, hogy feladjam. DE aztán csak megindult valami bennem és mindig oda jutottam ki, hogy na persze, hogy én feladjam? Olyan nincs! Szóval Te, Te ott, aki most olvasod ezeket a sorokat és épp egy ilyen fázison mész át felejtsd el a mérleget és azt, hogy mit mutat. MERT csak is az számít hogyan érzed magad, mert ha egész héten a mérlegelésig úgy érezted minden szuper, tele vagy energiával, szuper egészséges dolgokat eszel akkor nincs semmi gond. Nekem is nehéz volt ezt elfogadni, de szép lassan úgy érzem sikerült! Persze nekem is vannak olyan napjaim, amikor ez nagyon le tud lombozni és ez szerintem teljesen normális is, ilyenkor csak is az a kérdés mennyire engeded, hogy ez a negatív érzés a hatalmába kerítsen? Az idő múlásával ez a lehangolt időszak szerencsére nálam egyre csökken.
Vasárnap délután szoktam megtartani a szokásos mérlegelést és centizést, hogy azért tudjam, hogy hol is tartok. Lassan 4-5 hete ott tartok, hogy a súlyom 50 és 51 között ingadozik, volt 3 hét amikor dekára pontosan ugyanannyit mutatott a mérleg, aztán volt egy 1 hét amikor kevesebbet akkor belelkesültem, utána héten újra inkább az 51 felé közeledett ez a bűvös szám, újabb szomorú percek. Szóval ez hétről-hétre így alakul nálam, néha jobban viselem, néha rosszabbul, de a lényeg, hogy soha nem adom fel. Nem jutok el arra a pontra, hogy akkor már úgy is mindegy betolok egy tábla csokit, mert hiába vagyok kitartó nincs eredménye.
Mi az, ami engem megment ettől a fránya gondolattól?
Elsősorban az, hogy belegondolok, hogy mennyi mindent elértem már, mennyit fejlődtem az elmúlt hetek alatt függetlenül attól, hogy a súlyom nem csökkent. Felidézem azt az időszakot, mielőtt belekezdtem az étrendbe, hogy mennyi szemét kaját képes voltam magamba tolni minden gondolkodás nélkül és, hogy ma már csak ritkán jut eszembe, hogy olyasmit egyek és legtöbb esetben nem is esik nehezemre lemondani ezekről a dolgokról. Ez annyira jó érzéssel tölt el és büszkeséggel magam iránt, hogy gyorsan el is felejtem mit is mutatott a mérleg.
A második gondolat sokszor az edzéssel kapcsolatban jut eszembe, hiszen amikor elkezdtem a 8 hetes edzésterv első hetét az első edzés után szó szerintem azt hittem ott halok meg és hogy nekem ez tuti nem fog menni, mert már az első napon elvéreztem és alig tudtam megcsinálni a gyakorlatokat. Ehhez képest hol tartok most? Heti 4-5 edzést végig nyomok. Persze most is vannak olyan gyakorlatok, amelyek nehezen mennek, de már ezerszer jobban bírom, mint akkor. Első héten volt egy gyakorlat, amire konkrétan 5 ismétlés után azt mondtam, hogy ezt képtelenség megcsinálni és a héten ugyanabból a gyakorlatból szinte az összeset megcsináltam. Ilyen apróságokra kell gondolni olyankor, amikor úgy érzed feladnád, nem megy, nem ér semmit, amit csinálsz. Azért titokban, de csak tényleg titokban és pár másodpercig abban is reménykedek, hogy némi izmot is sikerül építenem és tuti azért nem változott a mérleg, mert a zsír átalakult izommá. Ezzel a gondolattal csak pár másodpercig merek eljátszadozni, mert azért még sokat kell mozognom ahhoz, hogy ez így legyen. 😀
A harmadik motiváló gondolat, amit most nektek mondanék az az Instagram közösség. Annyira szuper motiváló csajokat, anyukákat, férfiakat követek, akik minden nap biztosítanak egy kis motivációt. Azzal, hogy felraknak egy előtte-utána képet arról, hogy mit értek el, vagy épp posztolnak arról, milyen edzést csináltak aznap, vagy épp csak ők is megosztják azt is, hogy ha épp rossz napjuk van és nekik se megy úgy az edzés vagy a kajálás. Őszintén írnak arról is, hogy becsúszik egy kis bűnözés és azzal sincs semmi baj, vagy ha épp kimarad egy edzés akkor se dől össze a világ. Sezzy kedvenc mondata cseng ilyenkor a fülemben (ami az általa tervezett edzős nacin is rajta van) „Listen to your body”, vagyis Hallgass a testedre, mert a tested legtöbbször üzen neked akkor is, ha valamit jól csinálsz és akkor is, ha valamit nem és kell neki egy kis szünet. Nektek is csak ezt tudom ajánlani, figyeljetek a testetek jelzéseire és ne legyen bűntudatotok akkor se, ha épp kimarad az edzés, vagy valami nem úgy sikerül, mint terveztétek. 😊
A negyedik pedig egy személy, Tündi, aki nekem az első pár hétben nagyon sokat segített. 8 hetet dolgoztunk együtt Tündivel és nélküle nem sikerült volna ebben biztos vagyok. Amikor hétfőn szomorúan küldtem a jelentést, hogy már megint nem mozdult meg a mérleg ő mindig tudott visszaírni valami kedves gondolatot, amivel előre lendített. Sokszor a testemen emelt ki egy változást, ami akár én észre se vettem, mert csak a számokra koncentráltam, vagy csak megdicsért, hogy milyen kitartó vagyok és jól haladok akkor is, ha épp én nem úgy látom. 😊
Szóval fiúk – lányok soha ne legyetek elkeseredve, legyetek mindig kitartók, vidámak és akkor biztosan sikerül elérni minden célotok!😊
Legyen csodás napotok!
Kriszta