Sziasztok!
Az előző részben ott fejeztem be, hogy december 2-án, hétfőn hosszas várakozás után haza értem a klinikáról. A második műtét utáni időszakot sokkal jobban viseltem, mint az első műtét után. A hét mozgalmasan telt, hiszen, ha még emlékeztek december 4-re kaptam időpontot az endokrinológusomhoz, amit végül nem mondtam le. Ennek nagyon örülök, hogy így döntöttem, mert így pár nap után már el is kezdhettem szedni a hormonpótló gyógyszerem.
A keddi napom pihenéssel telt el itthon, csupán annyi feladatom volt, hogy a professzor úr asszisztensével kellett beszélnem, hogy kapjak időpontot ellenőrzésre. Sikerült is elérnem telefonon és december 16-ára kaptam is időpontot, ugyanis ez volt az egyetlen időpont decemberben, amikor rendelt a professzor úr az ünnepek előtt. Az esti program hajmosás volt, ami a múltkori tapasztalatok alapján már sokkal jobban ment. Tamás profi hajmosó lett, nyugodtan rá merem bízni mostmár a hajamat. 😀
Szerdán fél 11-re mentünk Tamással a doktornőhöz, aki meglepődött, mikor meglátott bekötözött nyakkal. Elmeséltem neki, hogy hogyan is történt az, hogy ilyen hirtelen már túl is vagyok a műtéten. Úgy emlékszem erről már írtam is nektek, hogy nagyon meg volt lepődve rajta, hogy rosszindulatú lett a pajzsmirigy göböm szövettana. Nagyon kedves és segítőkész volt, mint mindig. Gyorsan el is látott pár tanáccsal. Az első és majdnem legfontosabb számomra, amiért még mindig hálás vagyok, hogy azt javasolta, hogy a családom tagjai is menjenek el pajzsmirigy ultrahangra, hogy nehogy náluk is valami probléma legyen. Ezt a pajzsmirigyrákom típusa miatt javasolta, hiszen nem a leggyakoribb típusút diagnosztizálták nálam. Erről tervezek még részletesebben is írni nektek, hogy milyen információkra derült fény ennek köszönhetően. Amíg bent voltam a doktornő már telefonált is a Nukleáris Medicinába, hiszen rosszindulatú elváltozás után ez a következő lépés. Valamint másnapra visszarendelt a klinikára, hiszen eddig magánrendelőben voltam nála vizsgálaton, de ő a klinikán is dolgozik és azt javasolta, hogy ezentúl oda járjak hozzá vizsgálatokra. Elmesélte, hogy mi fog történni ezután, hogy hogyan is néz ki a radiojód kezelés, a hormonpótlás és a vérvételen melyik hormonokat fogjuk figyelemmel követni. A hormonpótló gyógyszerem dózisát is ekkor beszéltük meg, hogy hogyan kell majd fokozatosan növelnem az adagom. Ekkor 75 mikrogrammot lőtt be a doktornő cél dózisnak. Az első lépésem szinte azonnal amint kiléptünk a rendelőből az volt, hogy írtam egy kör üzenetet a családnak, hogy mindenki jelentkezzen be vérvételre és pajzsmirigy ultrahangra a biztonság kedvéért. A délutánom azzal telt, hogy meglátogattam a háziorvosom is, hogy a táppénzes papírokat elrendezzem, hiszen a december további részében már nem mentem vissza dolgozni.
A csütörtök délelőttöt a klinikán töltöttük Tamással, hiszen nagyon sokan voltak az endokrinológiai ambulancián, ahol a doktornő rendel. Azóta ehhez már teljesen hozzászoktam, hogy sajnos ez így működik, de szerintem a Day in the life részekben már erről is olvashattatok. Bejutottam a doktornőhöz és igazából csak gyors átbeszéltük a dolgokat, amiket már előző nap megbeszéltünk, valamint megkaptam a beutalót a Nukleáris Medicinára és vérvételre, melyet ott az ambulancián meg is csinálnak azonnal.
Ez volt az első alkalom, amikor a Nukleáris Medicinán jártam. Már elsőre is szimpatikus hely volt, modern, tiszta és rendezett. Ekkor csak a papírjaimat adtam át egy ápolónőnek és tájékoztattak, hogy majd telefonon keresnek, ha meg lesz a pontos időpont, de kb január második felében várható. Ha már követtek egy ideje Instagramon akkor nem lesz nehéz kitalálnotok, hogy hova is vezetett az utunk a klinikáról. Hát kávézni természetesen 🙂 Gyors beugrottunk Antique-ba egy kávéra és croissant-ra, hiszen még aznap semmit se ettünk. Ezután haza mentünk és Tamás elkezdett dolgozni én pedig pihenéssel és sorozatnézéssel töltöttem az időt (mint általában).
Péntek reggel volt az első nap, amikor a hormonpótló gyógyszerem elkezdtem szedni. A pénteki napot azzal töltöttem, hogy a Java tudásom egy kicsit erősítsem, hiszen délután még egy tesztet is bementem megírni az irodába egy új projekthez. Természetesen még kicsit nehézkesen mozogtam, de hát az lett volna a meglepő, hogyha nem így lett volna. Az irodában mindenki megértő volt és segítőkész, mint mindig. Az előző műtéthez képest ekkor már nyugodtan ittam a bögréből is a kávét, amíg az előző műtét után kb két hétig nem nagyon mertem csak szívószállal inni. A teszt is egész jól sikerült, úgyhogy boldogan jöttem haza.
Csütörtök Szombat
A hétvégén már Tamással a karácsonyi ajándékok tesztgyártása volt a programunk. Két féle „süti” készült, amiről tudom, hogy még karácsony körül ígértem, hogy írok, de teljesen elmaradt…. Na de most majd bepótolom és elmesélem mi is volt az ajándékunk. Az egyik egy házi granola szelet volt, a másik pedig egy csokis keksz (Choc chip Cookies). Mindkettő receptje a kedvenc youtuberemtől van, Sezzytől. A sütik egy szép üvegtárolóba kerültek és melléjük mindenki kapott 2 féle sört, hiszen mindenki párban kapta tőlünk ezt az ajándékot karácsonyra. 😊
Mindkettőből egy-egy adag készült és isteni lett a granola és a keksz is. A munkatársaim voltak a tesztelők, hiszen következő héten is voltam bent az irodában megnézni őket és vittem nekik kóstolót. 😊
Legyen csodás napotok!
Kriszta