Sziasztok!
November 30-ánál járunk, a második műtétem utáni második napnál. A tervem az, hogy ebben a részben általánosságban mesélek arról, hogy hogyan is teltek a napjaim a klinikán. Teljesen másmilyen hangulat uralkodott ez alkalommal, hiszen hétvége volt és ilyenkor a klinikán is lelassul az élet egy kicsit.
Ahogy már az előző rész végén is írtam, egy valami nem változott meg a hétvégével sem, az pedig, hogy reggel 5-kor ébresztő volt. A 8. részben meséltem róla, hogy milyen nagy szerencsém volt az éjszakás ápolónővel, aki szép halkan belopózott a szobába reggelenként vérnyomást és hőmérsékletet mérni. Hát, most nem volt ilyen szerencsém. Minden reggel 5 órakor úgy indultunk a napunk a szobatársnőmmel, hogy az ápolónő nagy lendülettel berontott a kórterembe, felkapcsolta a lámpát és következhetett a szokásos reggeli rutin. Ennek a belépőnek meg is volt a hatása, mert nekem általában nagyon alacsony a vérnyomásom. Ez azt jelenti, hogy ha nyugalmi állapotban mérik meg akkor 90-100/60 körüli értéket kapunk, amire mindig megkapom, hogy milyen alacsony. Ez a pár nap alatt, amíg bent feküdtem a klinikán képzeljétek el minden reggel 110-120 körüli lett. 😀 Én ezen először mindig mérgelődtem, majd jót nevettem, mert hát mást nem nagyon tudtam tenni.
A műtét utáni második nap mindig vérvétellel kezdődik a kalcium szint ellenőrzés miatt. A vérvétellel nem vagyunk nagy barátok. Azt hiszem szerencsére csak egyszer próbálkozott az ápolónő azzal, hogy a karomból próbált vért venni, majd mivel ez nem sikerült a branülből történt a vérvétel. Szerintem minden második bejegyzésben lesz kb egy ilyen vérvételes sztorim nektek.
Mivel hétvégén voltam a klinikán és ekkor többen is tudtak róla, hogy lesz műtétem, mint először, sokkal több látogatóm is volt. Ezzel az is járt, hogy sokkal több üzenet is érkezett, hogy hogy vagyok, mi újság. Türelmesen válaszolgattam mindenkinek, pedig néha már soknak éreztem, de tudtam, hogy nagyon szerencsésnek érezhetem magam, hogy ennyi embert érdekel az állapotom. A szombati napon Tamás fél 10 körül érkezett meg hozzám. Ekkora már túl voltam a kötözésen, ami reggel viszonylag korán megtörtént. 8 óra körül már mentünk is kötözésre, pedig ez általában 9 körül szokott lenni.
Szóval mikor Tamás beért gyorsan el is mentünk zuhanyozni, mert már nagyon rám fért egy kis felfrissülés és végre belebújhattam a saját pizsimbe. A délelőtt folyamán a professzor úr is bent járt a klinikán. Sikerült beszélnem is vele pár szót. Elmondta, hogy minden jól ment a műtét során és a mellékpajzsmirigyeim nem kerültek eltávolításra. Ennek a hírnek nagyon örültem.
A szüleim kb fél 12-kor értek be a klinikára. Tamás ekkor elment haza kicsit szusszanni és ebédelni. Anyuék kb 1 órát lehettek nálam bent, utána mentek is haza. Ekkor kihasználva az időt, hogy senki nem volt ott megpróbáltam aludni egyet. Délután 3 körül visszaért Tamás és ilyenkor általában keresztrejtvényt fejtettünk, vagy néha inkább ő fejtette én pedig pihentem. 5 óra körül újabb látogatóim érkeztek, a nagynénim és az unokatestvérem. Természetesen nekik is mondtam, hogy nem kell semmit hozni nekem. Persze a nagynénim egy nagy zacsi cuccal érkezett meg, úgyhogy ételben nem szenvedtem hiányt. Miután mindenki megbizonyosodott róla, hogy élek és virulok 6 óra körül kiürült a szoba. 8 óra körül sikerült megtudnom a vérvétel eredményét. Mondjuk ez is egy érdekes történet, mert az ápolónő nem nagyon akarta nekem megmondani a pontos kalcium értéket, de én addig kérdezgettem, amíg el nem mondta. Mondhatom, hogy nem lettem a kedvenc betege azzal, hogy pontosan tudtam milyen érték kellene, hogy legyen, milyen tünetei vannak az alacsony kalcium szintnek, stb. Először annyit mondott, hogy nem tökéletes az érték, a határon van, de ha nem jelentkeznek a tünetek akkor nem lesz gond. Végül elmondta, hogy 2,06 lett. A 9. részben olvashattok a megfelelő értékekről és a hiány okozta tünetekről is. A történetem az ápolónővel még folytatódott azzal is, hogy általában pontosan tudtam, hogy mikor vettem be utoljára fájdalomcsillapítót és milyen fajtát, szóval mikor kértem akkor általában közöltem ezeket az infókat is vele és ez se tetszett neki. Többször megkaptam a kérdést, hogy valljam be, hogy szakmabeli vagyok vagy legalább ezt tanulom. Csalódást kellett neki okoznom, mert ez egyik se igaz rám, csak csupán tájékozott vagyok és foglalkozom vele, hogy mikor milyen gyógyszert kapok. Na mindegy, hát ezt is túléltem, csak érdekes szituáció volt.
A szombati nap folyamán drasztikusan lecsökkent a folyadék mértéke az előző naphoz képest. A nappalos ápolónő kicsit meg is ijedt ettől, ezért elvitt az ügyeletes orvoshoz. Attól féltek, hogy megalvadt a vér a csőnél és emiatt nem távozik a folyadék. A doktornő megtapogatta a nyakam, megkérdezte, hogy érzek-e feszülést a nyakamban majd visszaküldött a szobába, hogy szerinte nincs gond. Ilyen esetben az a lépés, hogy megrántják a csövet, ami elég fájdalmas, de így erre nem került sor. Egész nap figyeltem rá, hogy érzek-e bármiféle feszülést a nyakamban, de szerencsére nem.
Az éjszaka folyamán volt még egy érdekes történés. 1 óra körül felébredtem, sehogy se volt kényelmes, fájt a nyakam, leizzadtam az ágyban, nem aludtam valami jól. Egyből kezembe vettem a telefonom, szétnézem instán, facebookon, nem sok történés volt, lőttem egy fotót az ajtóról, ahogy a fény beárad a szobába a folyosóról.
Egyszer csak addig helyezkedtem, hogy a telefonom a földön landolt. Óriás csattanás, szegény szobatársam is felébredt rá. Természetes a fal mellé esett be, semmi esélyem nem volt rá, hogy magamnak kibányásszam. Nem akartam az éjszakás ápolónőt ezzel zargatni 1 órakor, mert amúgy se voltam a kedvence, ezért kivártam az 5 órai ébresztést. Szerencsére sikerült visszaaludnom anélkül, hogy vettem volna be fájdalomcsillapítót, de már 5 előtt ébren voltam és kivételesen vártam, hogy következzen a reggeli rutin. A telefonom végül a takarítónő halászta ki nekem az ágy alól.
A folyadékmennyiségem vasárnap reggelre már csak 20 ml. Ez az érték az előző napinak nagyon kis hányada volt. Azt hiszem 270-280 ml körül lehetett az előző napi össz folyadék. A vasárnap folyamán pedig szinte alig növekedett a folyadék szintje a kis tartályban.
A vasárnap már kevésbé eseménydúsan telt el. Reggel megvolt a szokásos kötözés.
Délelőtt csak Tamás volt bent nálam, délután pedig benézett még hozzám bátyám, felesége és húgom. Természetesen anyu pakolt az aznapi ebédből és muffinból, amit sütött. Tamás megkapta a paprikást, a muffin adagot pedig befeleztük és megettük még aznap délután. Na ezért is történt az, hogy a második műtét után 1 kilót se fogytam. Sokkal bátrabban és sokkal több mindent ettem, mint az első műtét után. Már az előző részben is írtam, hogy sokkal lazábban kezeltem ezt a műtétet. Első alkalommal nagyon odafigyeltem, hogy csak pépeset egyek és nem kívántam semmit igazából. Ez azért is érdekes, mert igazából ekkor nagyobb fájdalmaim voltak, mégis mekkora hatása van a pszichés állapotnak erre is.
Vasárnap este már 9 óra után megpróbáltam aludni, kevésbé voltak már fájdalmaim az előző naphoz képest. A köhögés és esetleges tüsszentés okozott még nagyobb fájdalmat, de ez teljesen normális egy ilyen műtét után. Aznap nagy nyugalommal aludtam el, hiszen az előző műtét tapasztalatai alapján sejtettem, hogy másnap már mehetek haza. Aztán a hétfői nap mégse ment olyan gördülékenyen, mint szerettem volna, de erről majd a következő részben mesélek.
Legyen csodás napotok!
Kriszta