Sziasztok!
Ez a mai bejegyzés egy különleges lesz, mert nem rólam fog szólni, hanem a páromról, Tamásról. A mai nap különleges és nekünk nem csak azért, mert ma húsvét van, hanem mert ma van pontosan 2 éve, hogy megittuk első közös Antique-os kávénkat. Eddig Tamást még nem láthattátok képeken csak olvastatok róla, mert szinte minden bejegyzésben felbukkan. Erre az alkalomra tartogattam azokat a képeket, melyeken ő is szerepel. Nem tudtam, hogy ez a bejegyzés pont ma fog megszületni, mert már a kezdetek óta szerettem volna nektek írni róla egy külön bejegyzést és arról, hogy mennyire hálás vagyok neki mindenért. A héten jutott eszembe, hogy ehhez a bejegyzéshez azt hiszem ez a tökéletes alkalom. Nem tudom Tamás mit fog szólni hozzá, hogy egy külön bejegyzés fog róla szólni, de reméljük nem haragszik majd meg. 😊
Az elmúlt 1 év során nagyon sok mindenen mentünk keresztül közösen és el se tudom képzelni mi lett volna, ha mindezt egyedül kellett volna túlélnem. Ő volt az, aki mindig mellettem volt, aki mindig mindenben támogatott, aki minden nap ott volt a klinikán még ha csak kevés időre is tudott beugrani. Ő az, akire mindig számíthattam, akivel mindig őszinte lehettem még akkor is, amikor másoknak azt mondtam jól vagyok és nem olyan vészes a fájdalom. Ő volt az, aki előtt nem kellett soha azt tettetnem, hogy jól vagyok. A többieket mindig vidáman, mintha semmi fájna úgy fogadtam, majd mikor jött Tamás pihentem. Sokszor csak ott ült mellettem, miközben én aludtam, de a tudat, hogy ott van mindennél többet ért. Ilyenkor úgy éreztem minden rendben, nyugodtan feküdhetek, pihenhetek. Erről eddig soha nem írtam, mert nem tudtam, hogy lenne helyes, hogy mások mit fognak szólni hozzá, ha ezt elolvassák. Vajon becsapva érzik magukat, hogy nekik nem mindig a valóságot mutattam, vagy azt mondják majd, hogy Tamást miért nem kíméltem meg attól, hogy aggódjon amiatt, hogy fájdalmaim vannak? Nem tudom, hogy az volt-e a helyes, amit csináltam, de nem változtatnék semmit ezen, mert Ő az, aki elől nem rejtem el az érzelmeim.
Az, amin keresztül mentünk együtt az elmúlt időszakban csak még erősebbé tette a kapcsolatunk. Lehet, hogy nyálas és klisé, de mégis így érzem. Ezek után semmi sem állhat az utunkba, ha szeretnénk mindent meg tudunk oldani. Iszonyat hálás vagyok neki a sok jó emlékért is, amit ez a két év alatt együtt megéltünk. A sok biztatásért, támogatásért, amit nap mint nap kapok tőle. Mert nem csak a nehéz időkben vagyunk ott egymásnak, hanem minden egyes nap. Remélem ő is ugyanígy érez és számíthat rám mindig, mindenben akárcsak én rá.
Nem is szeretnélek tovább untatni titeket ezzel egyszerűen csak le szerettem volna írni, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy 2018. április 12-én megismerhettem egy csodálatos embert, Tamást! ❤️
Legyen csodás napotok!
Kriszta