Sziasztok!
Nehéz belekezdeni az idei év összegzésének megírásába, hiszen egészen különösen alakult ez az idei év mindenki számára. Nem mondhatom, hogy rossz volt, mert egyáltalán nem, de azt bizton állíthatom, hogy nem igazán így képzeltem el, ahogyan alakult. Az előző évi összefoglalóm úgy fejeztem be, hogy “Kíváncsian várom 2020 milyen kihívásokat tartogat számomra”, hát azt hiszem nem okozott csalódást, kihívásokban nem volt szegény az idei év sem.
Január
A január számomra a jódmentes diétáról és a radiojód kezelésről szólt. Ami lehet hülyén hangzik, de én élvezem minden egyes percét, mert izgalmas volt és új kihívások elé állított. Ekkor már írtam a blogot, posztolgattam instagramra, még csak ismerkedtem ezekkel a dolgokkal, amik most már 1 éve az életem részei.
Február
Február első felét én már ekkor karanténban töltöttem, mikor még mások számára ez nem egy ismert fogalom volt. Otthonról dolgoztam és ki sem mozdulhattam, mivel ekkor még radioaktív voltam a kezelés után. A hónap második felében pedig megkezdődött az életmódváltásom. Ekkor kaptam kézbe a Tündi által megírt étrendem, amit azóta is nagy becsben tartok.
Március
A szigorú dobozolás, étkezés tervezés hónapja volt. Ekkor tanultam meg igazán jól étkezni. A hónap végére már rutinná vált, hogy mit és mikor eszem. Az életem részévé vált, miközben megérkezett a koronavírus és a home office. A februári önkéntes karanténom után újra home office lett és újra itthonról kellett dolgozni. (ez nagyban hozzájárult az étkezésem sikeréhez)
Április
Az étrendet továbbra is tartottam, de ekkor már (6 hét után) ettem pizzát és sütöttem sütit is. Határzár, kijárási tilalom, minden erről szólt. Mindenki otthon, mindenki külön töltötte a húsvéti ünnepeket. Megkezdődtek a nagy séták (ekkor még maszk nélkül, milyen jó is volt), mert az volt a megengedett és szükség volt a mozgásra. És egy újabb mérföldkő számomra: elkezdtem edzeni!
Május
Továbbra is home office, étkezésre odafigyelés, hullámvölgyek és edzés. Ez jellemezte a hónapot. Hullámvölgyek, mert a szülinapok alkalmával kicsit elengedtem magam és nem figyeltem az étkezésre (mondjuk utólag visszanézve az kb semmi kilengés nem volt ahhoz képest, ahogy mostanában néha étkezem). Ekkor volt a pajzsmirigy világnapja is, amit nem szabad kihagyni. Nagyon készültem rá és úgy érzem sikeres volt a „kampányom”.
Június
Végre kimozdultunk! Enyhültek a korlátozások, voltunk a Balatonon és végre a határt is szabadon át lehetett lépni, voltunk otthon a szüleimnél is, találkoztunk a családdal. Az edzés továbbra is jelen volt, ekkor már a második 8 hetes edzéstervet csináltam. Hihetetlenül büszke voltam magamra (és vagyok azóta is). Éreztem a fejlődést magamon, hogy formálódik a testem.
Július
A nagy változások a hónapja volt. Új projektre kerültem, újra elkezdtem bejárni az irodába, igaz csak heti pár alkalommal és pár órára. Elérkezett a féléves kontroll is a radiojód kezelés után. Újabb hormon és radioaktív jód adag, hurrá! De legalább az eredményeim jók lettek, minden rendben.
Augusztus
Új projekttel az is járt, hogy jobban el voltam foglalva, ekkor kezdtek azt hiszem az étkezéseim kicsit többször félrecsúszni. Többször kimaradt a reggeli, próbálkoztam az időszakos böjttel is, de hosszútávon nekem nem jött be akkor. Az edzés továbbra is az életem része. Elérkezett a várva várt szabadság, 1 hetet töltöttünk a Balatonon, meghódítottuk a Badacsonyt, jókat ettünk, ittunk és sokat mozogtunk a szabadban.
Szeptember
Egyre elfoglaltabb lettem, egyre jobban beszippantott az új projekt. Elkezdtünk újra bejárni az irodába dolgozni. Szeptember végén kezdett el megborulni minden, egyre több rendelés csúszott be, elmaradtak az edzések, kezdtem elveszíteni a kontrollt a saját életem felett. Vállalom, ez így történt és azóta is tart. Csak a tudatos meal prep segít, melyet most már igyekszem minden hétvégén megcsinálni. A rendszeres edzést azzal igyekeztem megtartani, hogy elkezdtem infratrainerre járni, heti 1x. Szeptemberben azért történt jó dolog is: elkezdtem Janka Termékenységtudat kurzusát, ami szuper energiával töltött fel.
Október
Az október csak úgy átgázolt rajtam, olyan gyorsan eltelt. Elkezdtem németül tanulni, sokat dolgoztam és igyekeztem edzeni is mindeközben.
November
A november is az októberhez hasonlóan telt. Ekkor már elkezdtünk készülni a karácsonyra, ami kicsit javított a lelki állapotomon és motiválttá tett. Egyik szombaton részt vettem egy nagyon szuper workshopon, ami szuper energiákkal töltött fel. Újra motivált lettem egy kicsit az egészséges életmód és táplálkozás kapcsán, újra azt éreztem, hogy nekem ezzel még sokat kell foglalkoznom. November 29-én volt a pajzsmirigy eltávolító műtétem 1 éves évfordulója. Ez a dátum örökre egy meghatározó időpont lesz az életemben. És újra beköszöntött a home office időszaka.
December
Decemberben már csak az tartott életben, hogy mindjárt itt a karácsony, mindjárt itt a pihenés, addig meg csak kibírjuk valahogy. 😀 Lelkesen készültem a karácsonyra, terveztem az ajándékokat, terveztem a menüt, terveztem mikor hol leszünk… Aztán elérkezett az újabb bizonytalanság, szigorítások, határzár, haza tudunk menni karácsonyra? Vagy a család másik fele jön át Szegedre karácsonyozni? A karácsonyi lelkesedésem kezdett alább hagyni és inkább egy kisebb pánik tört rám, hogy mi lesz? Már 1 hónapja készültem erre az időszakra, ami egyik napról a másikra széthullott. A család egyik felével sajnos azóta se találkoztunk, bízunk benne, hogy januárban már enyhülnek a korlátozások és erre is lesz lehetőség. Addig is igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből és nem szomorkodni. 😊
Úgy érzem kicsit negatívra sikerült ez az évi összegző, pedig nem így érzem. Az év első fele számomra nagyon jó volt. Hihetetlenül örülök annak, hogy megtanultam jól étkezni, hogy megtanultam azt, hogy mire van szüksége a szervezetemnek. Össze tudom magamnak állítani a kis étkezéseim. Most már csak is rajtam múlik mit hozok ki ebből a jövő évben. 😊
Az év második fele nem volt a legkedvesebb velem, de most újult erővel kezdem meg a következő évet. Azok a tervek, amelyek az év második felében nem kerültek megvalósításra most a jövő évi tervek legelejére kerülnek. Januárra jelentkeztem egy 12 hetes edzés kihívásra is, ami 11-én kezdődik, úgyhogy nincs kifogás, edzeni kell és jól enni! Érzem, hogy 2021-ben csak meg lesz az a kockás has! 😀 😉
Remélem ti is meglátják a pozitív dolgokat is ebben a fura 2020-as évben és olyan motiváltan kezditek a 2021-es évet, mint én!
Boldog új évet kívánok mindenkinek!
Kriszta