Sziasztok!
Az előző rész a műtéti hegem alakulásáról szólt egész november végéig, amikor történt valami, amit nem vártunk. Tudtam, hogy van rá esély, hogy ez is megtörténhet, de mindenki annyira pozitívan állt a dolgokhoz, hogy egy időre ezt el is felejtettem. Így történt az, hogy én november 18-án újra elkezdtem dolgozni, jól éreztem magam, teljes nyugalommal teltek a mindennapjaim egészen november 27-ig.
Előre is elnézést kérek azért, ha ez a rész kicsit kusza, zavaros, kétszer is nekiültem, mire sikerült befejeznem és én se igazán tudtam, mit és hogyan írjak.
November 27., szerda. Úgy indult, mint a többi nap, bent ültem az irodában és dolgoztam. 1 óra környékén megcsörrent a telefonom, a professzor úr asszisztense hívott, gyorsan fel is vettem, mert gondoltam, hogy azért hív, mert megérkezett a szövettanom eredménye. Teljesen nyugodtan vettem fel a telefont, de már az asszisztens hangsúlyából ahogy mondta, hogy megérkezett az eredmény éreztem, hogy valami nem jó hírt fog közölni, ez is történt. Elmondta, hogy sajnos nem lett jó az eredmény és újabb műtétre lesz szükség és ki kell venni a pajzsmirigyem. Nem tudom leírni azt az érzést, amikor ezt meghallottam, de asszisztens egyből el kezdett nyugtatni, hogy minden rendben lesz, a rossz hír ellenére ez a legjobb típusú rák, ha lehet ezt így mondani. Szerencsém van, mert ez gyógyítható, a műtét után csak egy radiojód kezelésre lesz szükség és utána meggyógyulok. Ezzel teljes mértékben tisztában voltam, mert utána olvastam, hogy mi történik, ha mégis rosszindulatú a göb. Közölte azt is, hogy nyugodtan bemehetek a professzor úrhoz is konzultációra és az endokrinológusomhoz is, de ha ez az eredménye a szövettannak mindenképp pajzsmirigy eltávolító műtétet szoktak elvégezni. Az újabb műtétem dátuma is már megvolt, december 16-ra írt be, mert akkor lesz itthon a professzor úr. Mivel bent ültem az irodában próbáltam összeszedni magam, de azért még így is elsírtam magam, hiszen én vagyok az, aki egész életében hormon ellenes voltam és most közlik, hogy életem végéig hormont kell szednem?! Ez most komolyan velem történik meg?! Én nem akarok még egy műtétet! Ezek és hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, miközben ott ültem az irodában és próbáltam összekapni magam. A munkatársam, aki szemben ül velem, már a telefonhívás közben látta rajtam, hogy valami nincs rendben, amint leraktam a telefont megkérdezte minden oké és amint elmondtam a hírt mondta, hogy nyugodtan menjek haza, ha szeretnék, de én nem akartam. Összeszedtem magam és már telefonáltam is, hogy kérjek egy sürgős időpontot az endokrinológusomhoz, mert ezzel már korábban is próbálkoztam, de decemberre már nem kaptam. Miután közöltem a körülményeket és hogy sürgős lenne kaptam időpontot december 4-ére. Ezután pedig küldtem a páromnak egy üzenetet a hírről. Ő is egyből kérdezte, hogy bent maradok-e 4-ig vagy szeretnék haza menni. Nem mondom, hogy sokat dolgoztam ezen a délutánon a hír után, de ott maradtam.
Munka után elmentünk Árkádba, mert már elterveztük, hogy elmegyünk vásárolni. Próbáltam elterelni a figyelmem a vásárlással, de nem igazán sikerült. Hirtelen nem érdekelt, hogy milyen kabátot próbálok vagy találok-e olyat, amilyet szeretnék. Majd fél 6 körült újra csörgött a telefonom, a kijelzőn megjelent, hogy a professzor úr asszisztense hív. Ekkor már idegesen vettem fel a telefont is, hiszen nem tudtam mit is akarhat. Az újabb hír az volt, hogy a professzor úr már pénteken megműtene, mielőtt elutazik. Teljesen lesokkolva próbáltam felfogni az új infókat: pénteken műtét, reggel fél 7re menjek be a klinikára és aznap meg is műtenek. Őszintén nem is tudtam, hogy mit is mondjak erre, de az asszisztens erősen javasolta, hogy éljek ezzel a lehetőséggel, de persze az én döntésem. Mondanom se kell, hogy a vásárlás ekkor gyorsan befejeződött. Hazamentünk és próbáltuk felfogni párommal, hogy mi is történik.
Másnap, csütörtökön volt lehetőségem bemenni a professzor úrhoz egy gyors konzultációra és megkapni az eredményem. A telefonban semmi konkrétat nem mondtak csak azt, hogy rossz az eredmény. Aznap délelőtt még bementem az irodába, bár dolgozni nem dolgoztam, hiszen nem tudtam volna koncentrálni semmire, a fejemben 10 millió gondolat cikázott, még nem fogtam fel igazán mi is történik. Szóltam a főnökömnek és a német munkatársaimnak is, hogy sajnos várhatóan egész decemberben betegszabin leszek és majd csak januárban térek vissza. Mindenki megértő volt szerencsére, amiért nagyon hálás vagyok, mert sokaknak már ez is problémát jelentene, ha ilyen hirtelen, ilyen hosszú időre szabadságot kell kivenniük. Szóval a csütörtök délelőtt azzal telt, hogy mindent elintéztem a munkahelyen. A műtét napjára volt várható egy csomagom például Ausztráliából az irodai címre, ahhoz is megírtuk a meghatalmazást, hogy át tudják venni helyettem, stb.
A délután azzal telt, hogy gyorsan összekészítettem, amiket vinni szerettem volna magammal a klinikára, ami második alkalommal gyorsabban történt, mint az elsőnél. A tapasztalatomnak köszönhetően és a gyors történéseknek sokkal kevesebb dolgot pakoltam össze, mint november elején. Sajnos a páromnak már munka után szinte egyből mennie kellett egy céges vacsorára így egyedül pakoltam otthon és egyedül mentem el a szövettan eredményéért is a professzor úrhoz. A nap folyamán persze a családot, barátokat is értesítettem, hogy sajnos pénteken újra műtenek. Mikor megtudtam ezt hirtelen azt se tudtam, hogy hogyan szóljak nekik, mert tudtam, hogy ők sokkal jobban meg fognak ijedni, mint én, de mindenkinek szóltam. Persze mindenki izgult, mindenki kutatott, hogy milyen típusai is lehetnek annak, hogy pajzsmirigy rosszindulatú daganata. Én is izgatottan vártam, hogy kezembe kapjam az eredményt, de én nem féltem annyira, mint ők, mert én soha nem gondoltam a legrosszabbra. Az én szemem előtt az lebegett, hogy oké, tudtam, hogy ez megtörténhet, semmi gond, kiveszik a pajzsmirigyem és minden megoldódik, láttam erre sok példát neten. Tehát én nem aggódtam annyira, mint ők, én csak sodródtam az árral és csináltam, amit kellett. Amikor megérkeztem a rendelőbe a szokásos tömeg várt, mindenki a professzor úrhoz jött. Izgatottan vártam a sorom, de már tudtam, hogy ez ma se lesz másképp, várakozni kell. Beszélgetésbe kezdtem egy fiatal hölggyel, aki egészen Nyíregyházáról jött, hogy a professzor úr megvizsgálja, először járt itt, nem tudta, hogy ilyen sok várakozással jár ez. Egyszer csak kilépett az asszisztens és mondta, hogy mindjárt behív engem, hisz holnap reggel nekem mennem kell a műtétre. Bementem, leültem a professzor úrral szemben. Azzal kezdte, hogy látom ő mindent megpróbált, hogy erre ne kerüljön sor és emlékeztett, hogy milyen jó, hogy a műtét mellett döntöttem. Nem is beszéltünk sokat csak annyit, hogy másnap reggel találkozunk a műtőben újra. A szövettan eredményét a kezembe adták és már mentem is ki a rendelőből, hiszen sokan várakoztak még. Amint kiléptem már olvastam is az eredményem: „A pajzsmirigy rosszindulatú daganata, Follicularis carcinoma, pT2”. Természetesen ez elsőre nem sokat mondott, úgyhogy gyorsan be is ütöttem a Google-be. Gyorsan ki is jött 1-2 oldal, amit a pajzsmirigyrák típusairól szól. Nagyon ritkán használom ezt a kifejezést, hogy pajzsmirigyrák, még most is fura kimondani, hogy abban a telefonhívásban igazából azt közölték velem, hogy rákos vagyok. Én soha nem tekintettem így rá, mert a rákról az jut eszembe, hogy kemó, hajhullás, nagyon komoly betegség és én nem voltam soha nagyon beteg, én jól éreztem, érzem magam. Ez nem egy olyan komoly dolog, ez “csak” a pajzsmirigyrák, ez a legjobb a rákok közül, ezt nagyon sok helyen lehet olvasni. Ez csak egy műtéttel és radiojód kezeléssel megoldható, ennyi az egész. Én így álltam ehhez, nem akartam túl dramatizálni, ez csak egy kis betegség, amire szuper gyógymód van és nagyon sok embert érint. A kutatás után ki is derült, hogy a pajzsmirigy rákok közül ez a jobbik fajtába tartozik, bár azok közül a ritkább típusú. Mindenkit megnyugtattam, hogy nem kell a legrosszabbat olvasni a neten, mert ez nem az.
Miután hazaértem még a bátyám is beugrott egy gyors látogatásra így neki személyesen mondtam el az eredményt és mondtam neki, hogy nyugtasson meg mindenkit, hogy nincs akkora gond, megműtenek és kész. Ezután pakoltam, hajat mostam, majd feküdtem az ágyban. Aludni nem tudtam csak vártam, hogy hazaérjen a párom, hogy hátha az majd segít az alvásban.
Pénteken, november 29-én pedig reggel fél 7-kor már a klinikán voltunk, de azt hiszem az aznapi történések már egy másik bejegyzés eseményei lesznek.
Legyen csodás napotok!
Kriszta